2007. október 2., kedd

VKF IX. - Belsőséges hangulatban

Bár még kezdő vagyok,már ami a gasztroblogger-kedést illeti, de gondoltam nem is olyan rossz kezdet, ha végre nem csak olvasom a VKF fordulóit, hanem magam is részt veszek!
Egészen pontosan két csodás recepttel szeretném megörvendeztetni a nagyérdeműt.
A téma, bevallom tőlem is elég messze áll, már ami a mindennapokat illeti. Azonban tagadhatatlan a tény, hogy a következő két étek elég nagy durranás. S lehet, hogy nem készítjük sűrűn, de azon ritka alkalmak, amikor mégis, igencsak bevésődnek az emlékezetbe.
Mindkét következő recept Drága Anyukám konyhájából való!

Vörösboros aszalt szilvás májpástétom
Az eredeti receptet én egy kicsit szeretem megspékelni egy kis füstös ízzel. Ezért először 10 dkg jófajta húsos szalonnát felkockázok, s szép pirosra sütök. Hagyom, hogy kiengedje magából a fenséges illatú zsiradékot. Ezután a szalonna kockákat kiszedem a serpenyőből, s félre teszem. Egy diónyi vajjal összemelegítem a szalonna zsiradékját. Mikor már jól felhevült, 30 dkg csirkemájat körülbelül 3-4 percig pirítok benne. Ha már szép pirosak a máj falatkák, azt is kiszedem, s félreteszem. A serpenyőmben maradt finom pörcre úgy egy dl vörösbort, és fél dl tejszínt öntök, összeforralom, majd sózom, s frissen őrölt borssal ízesítem. Az előzőleg beáztatott maréknyi aszalt szilvát száraz vörösborban felforralom (nem kell, hogy teljesen ellepje, úgy 3/4-ig). Majd leszűröm.
Turmixgépbe teszem a májat, a tejszínes, boros, pörcös keveréket, és az aszalt szilvát. Apránként diónyi adagokban kb. 10 dkg puha vajat adagolok hozzá, s krémesre keverem.

Pirított kaláccsal tálalom!

Hozzávalók:
10dkg húsos szalonna (bacon)
30 dkg csirkemáj
12 dkg vaj
0,5 dl tejszín
3 dl száraz vörösbor
kb. 15dkg aszalt szilva
só, bors

Ha még fűszeresebb és ünnepibb ízre vágyom, a vörösborba egy fahéj rudat, s szegfűszeget is teszek, s ezzel forralom fel az aszalt szilvát.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

jo kezdet